Sopron - Pécs 1:2

A hét végén, és hét elején háromszor is összecsaptak a soproni és pécsi kosaras lányok. Sajnos, az arány a baranyaiak számára hízelgő, hiszen a junior és ANB mérkőzést is megnyerték, egyedül a kadettek tudtak győzni ellenük.

Láthattuk vasárnap, a Darazsak elleni összecsapáson is, hogy negyven percen keresztül brusztoló csapat lesz az ellenfelünk, ahol nem egy-két játékos kiemelkedő bravúrra is képes. Így is készültünk, de más az elmélet, és más a gyakorlat. Négy percig voltunk partiban, aztán ellenfelünk bekeményített, és két perc alatt 0:11-et csinált. A továbbiakban is bosszantó hibákat vétettünk, több ziccert is hibáztunk, miközben védekezésben is visszaestünk.

Nem volt amúgy sem könnyű helyzetünk, hiszen hárman is hiányoztak csapatunkból, de többen is kishitűen játszottak. Csak a záró szakaszban, egy keményebb szituációt követően, pörögtek fel lányaink, megmutatva, hogy ennél azért több van bennük!

AMATŐR NŐI BAJNOKI MÉRKŐZÉS:

SMAFC-NYME - Autópark-PVSK 59:86 (7:21, 14:22, 14:26, 24:17)

Sopron, 50 néző, V.: Kulcsár T., Németh S.

SMAFC: Kálmán 26/6, Honyák 5/3, Szőke 4, Locsmándi 5, Ragats 10. Cs.: Góth 4, Fodróczy 2, Pados, Ankhelyi 2, Németh 1. Edző: Palkovits Tamás

PVSK: Nagy D. 15/3, Raus, Sánta 7/3, Molitor 9/3, Kaposi 10. Cs.: Szűcs 12, Demeter 11, Lénárt 17, Herendi 5. Edző: Debreczeni Eszter

Hírek: