KETTŐBŐL EGY

Ezen a héten újra két mérkőzés várt csapatunkra. Az Amatőr Női Bajnokságban az MTK-Budapest látogatott hozzánk, míg az Országos Junior Bajnokság nyitányán a Zala Volán TE hasonló korosztályú együttesét fogadtuk.

Természetesen, az ANB mérkőzés tűnt már a sorsoláskor is nehezebbnek, aztán a keretet látva - öten: Miháczi, Szabó, Varga, Vukov, Zsilinszki, az "A" csoportos csapat 12-es keretéből - beigazolódott előzetes elképzelésünk.

Mindezekre fittyet hányva, nagyon jól kezdett csapatunk, és még a 7. percben is csak egy árva ponttal volt több vendégeinknek. Ekkor azonban egy 11:0-át produkálva megléptek. A második negyedet azonban mi kezdtük 10:2-es rohanással, így újra nyílt lett a küzdelem. Már ekkor sem volt egyszerű a helyzet, hiszen a rutinos, erős Szabó Vivien mellett két korosztályos válogatott centert Zsilinszkit, és Vargát kellett a palánk alatt megtartani, míg Vukov szenzációsan játszott mezőnyben (az első húsz percben 6-ból öt hárompontosa ért célba).

Ám mi mégis ott loholtunk a sarkukban, mivel lányaink is nagyon eredményesen támadtak, és erőn felűl védekeztek.

Az első két negyed kimondottan színvonalas küzdelmet hozott, látványos, és bravúros megoldásokkal fűszerezve. (Beszéljenek magukért a hárompontos mutatók: 6/11 - 55% és 6/9 - 67%).

A második félidőben ugyan nagyot küzdöttünk, de egyre inkább érződött, ahogyan fáradunk, úgy válik egyre inkább megoldhatatlan feladatnak ellenfelünk magassági és fizikai fölényének kompenzálása. Ezért végül papírforma vendégsiker született, ám a mérkőzés egyes szakaszaiban mutatott játékunkra a továbbiakban lehet építkezni.

Amatőr Női Bajnokság:

SMAFC-NYME - MTK-Budapest 60:90 (16:28, 22:20, 14:26, 8:16)

Sopron: 50 néző V.: Surányi G., Kovács E.

SMAFC: Pados 2, Kálmán 19/6, Cipek 6/6, Kiss 15/6, Locsmándi 3. Cs.: Németh 2, Honyák 3, Fodróczy, Szőke 8, Suga, Vas, Ragats 2. Edző: Palkovits Tamás

MTK:  Miháczi 16/3, Bőry 5/3, Vukov 16/12, Zsilinszki 12, Szabó 10. Cs.: Varga 8, Baliga 10, Suppán 7, Aradi 6, Donkó. Edző: Károlyi Andrea

 

Kicsit féltettük lányainkat, hogy mennyit vett ki belőlük az előző napi kemény összacsapás, de szerencsére aggódásunk alaptalannak bizonyult. Igaz, ezen a délutánon mi voltunk fizikai fölényben, de gyorsaságunkra sem lehetett panasz, így aztán fölényes győzelemmel örvendeztettük meg a mérkőzésünkre kilátogató szurkolóinkat. Ezúton is köszönjük támogatásukat!

Országos Junior Bajnokság:

SMAFC-NYME - Zala Volán TE 143:39 (35:6, 46:4, 39:13, 23:16)

Sopron: 50 néző V.: Kovács Z., Kozák T.

SMAFC: Kálmán 12/3, Honyák 13/3, Cipek 20, Kiss 29/3, Ragats 8. Cs.: Németh 10, Fodróczy 21, Suga, Pados 12, Ankhelyi 4, Locsmándi 6, Szőke 8. Edző: Palkovits Tamás

Z. Volán: Kenessey 2, Fülöp 4, Szekeres 12, Kalcher, Gergácz 13. Cs.: Németh 4, Csarankó 2, Gaál 2. Edző: Bukics Zsolt

A mérkőzésekről képek, a facebook oldalunkon találhatók!

Hírek: