Ilyenek voltunk...

A 2009/2010-es év Amatőr Női Elsőosztályú Bajnokság szenzációs szereplése után (alapszakasz első hely, play off második hely, MEFOB győzelem), kicsit féltettük csapatunkat a következő bajnoki idény elött, főként annak tudatában, hogy az előző évad meglepetés csapatából öt meghatározó emberre (Csontos Eszter, Farkas Petra, Hanzséros Mária, Ilosfai Mónika, Radnóty Krisztina) nem számíthattunk a 2010/2011-es évadban.

S akkor még nem sejthettük, hogy nemsokára a rutinos, Jolly Jocker, Horváth Mária is kiesik a keretből, térdsérülése miatt.

Csapatunk azonban nem törődött az esélyekkel, és a papírformával, így az alapszakaszban, az utolsó fordulóig a dobogón állt, és végül negyedik helyen zárta a nyugati csoportot. A tizenhat mérkőzésből hatot vesztett el együttesünk. Ezek közül a BSE II. elleni hazai találkozót leszámítva, mindegyik "benne volt a pakliban".

Így sikerült a felsőházi rájátszást kivívni, ahol viszont azonnal a legerősebb, későbbi bajnokcsapatot a Vasas Csata II-t kaptuk meg. A profi bajnokságban is játszó játékosok ellen ugyan két jó mérkőzést játszottunk (56:68 - i., 52:69 - o.), ám nem fért kétség a továbbjutó kiléte felöl. A következő két ellenfelünk (Kanizsa DKK, FTC II.) ellen egy-egy győzelem, és vereség volt, ám a kosárarány nekik kedvezett.

Az idei év egyértelmű sikere a Dr. Hepp Ferenc Emlékkupa volt. Először az alap-, majd a középszakaszt is veretlenül zártuk, így kiharcolva a négyes döntőbe kerülést. Igaz, hogy az általunk sikeresen rendezett döntőben már nem tudtunk újabb bravúrgyőzelmeket begyűjtenüni a profi csapatok ellen, de így is először a SMAFC mondhatja el magáról, hogy amatőr együttesként ott volt a legjobbak között.

Az elmúlt évadban 22 játékos ( köztük 3 junior, és 7 kadett ) lépett pályára a bajnoki-, és kupamérkőzéseken. (Balla Dóra, Böcskei Nikolett, Cserpes Fanni, Dávid Viktória, Fejes Krisztina, Hadarics Katalin, Horváth Mária, István Linda, Katona Luca, Kálmán Enikő, Kerékgyártó Dorisz, Kisréti Viktória, Klemencsics Nikolett, Locsmándi Lilla, Németh Enikő, Préger Laura, Ragats Anna, Sárközy Georgina, Dr. Takáts Alexandra, Takáts Dalma, Tóth Alexandra, Zottl Viktória)

Ami biztató, hogy a fiatalok is jól illeszkedtek a csapatvédekezésbe, és így nem egy-két találkozón sikerült, az Ő hathatós segítségükkel győzelmet aratni. Összességében egy újabb értékes évet zárt egyetemünk női csapata. Igaz, ha csak a számokat nézzük, akkor elmaradtunk az előző idénytől (a 2008/2009-es évadot így is túlszárnyaltuk), ám ha átalakult keretünket tekintjük, akkor sikeresnek mondhatjuk szereplésünket az Amatőr Elsőosztályban!

Utánpótlás vonalon szerettünk volna legalább egy korosztályban döntőbe kerülni, ám ezt az idényünket nem kisérte szerencse. Ifjúsági csapatunk decemberben, pénz hiányában, kénytelen volt visszalépni a középszakasztól. Ez a mai világunkban nagyon szomorú!

A kadetteket az alapszakasz megnyerése után, nem segítette Fortuna. A középszakasz első két tornáján, betegségektől megtizedelve léptek pályára, így a zárófordulóban, a végül ezüstérmes pécsiek otthonában, egy nagyon erős csoportba kerültek, ahonnan nem sikerült a bravúr. Végül a Parola Kupán megszerzett második hellyel, tizedikként végeztek.

Serdülőink az alapszakaszt 3. helyen zárták. A középszakaszbeli tornákon - a Csata elleni mérkőzés kivételével - szoros találkozókat játszottak, ám több vereséggel, mint győzelemmel, így végül 14. helyen végeztek.

A fiatalabb csoportjainkban, elsősorban a képzésé, a nevelésé volt a főszerep.

Szóval, ilyenek voltunk. Kevés pénzzel, sok segítő kézzel, többségében elszánt, és a kosárlabdát nagyon szerető játékosokkal, szülőkkel, sportvezetőkkel, és egyetemi tanárokkal sikerült az évadot, lehetőségeinkhez képest szépen zárnunk. Köszönet érte mindenkinek!

Hírek: