GYŐZELEMMEL ZÁRTUK A 2012-ES ÉVET

Nem a legrózsásabb előjelekkel készülődött csapatunk a 2012-es év utolsó bajnoki találkozójára, Zalaegerszegen. Keretünket négy felnőtt, és hat utánpótláskorú játékos alkotta, akik közül Kiss Sára még csak serdülő korosztályú. Ellenfelünk pedig éppen két hete okozott ebben  a teremben bombameglepetést, fektette kétvállra a Szekszárd együttesét.

Vendéglátóink igazolták is jó formájukat, hiszen Góth Gina vezérletével az 5. percben már 11:2-re vezettek. Jó tett az időkérés, hiszen csapatunk más ritmusban folytatta a játékot, és Velkey Eszter pontjaival három perc múlva már egyenlítettünk is. Sőt, a második negyed első percében Honyák Roxi kosara után már a mi vezetésünket mutatta az eredményjelző tábla. Ez minket megnyugtatott, míg a hazaiak védekezést váltottak, de ekkor Czinder, majd Kálmán dobott hárompontost, és ezzel ellenfelünk zónavédekezését is kipipáltuk. A félidőt már biztos előnnyel zártuk, amit aztán a harmadik negyedben tovább növeltünk.

A zárófelvonást már mindkét oldalon gyakori csere jellemezte, és egy-egy szép megoldás.

Nehezen kaptuk el a ritmust, de aztán nagyon jól kiegészítették egymást rutinos felnőtt, és lendületes utánpótláskorú játékosaink. Sportszerű, és győztes találkozóval fejeztük be az évet, és készülhetünk a Karácsony ünnepére.

Zala Volán TE - SMAFC-NYME 50:80 (16:16, 12:26, 6:20, 16:18)

Zalaegerszeg 50 néző V.: Németh A., Dr. Magyari T.

Z. Volán: Dukai 7/3, Góth 13/3, Pálffy 4, Mestre 12, Magyar 3. Cs.: Szekeres 7, Gergácz 2, Takács 2, Lapat, Kovács. Edző: Bukics Zsolt

SMAFC: Dávid 8, Kálmán 17/3, Tóth 6, Zottl 8, Velkey 10. Cs.: Czinder 13/3, Honyák 8, Ragats 4, Kiss 4, Locsmándi 2. Edző: Palkovits Tamás

Hírek: