Egy negyed baki = vereség

Arra számítottunk az indulásunk előtt is, hogy a hétköznapi munkarend miatt Budapesten nagy forgalomra számíthatunk, ám arra nem gondoltunk, hogy az M 1-en a komáromi lejárattól, az M 0-ás lejáratáig (közel 50 km) lépésben fogunk haladni, mert akkora a torlódás. Így éppen csak beestünk négy és fél óra autóbuszozás után a terembe.

A Kiss Lenke Kosársuli elleni mérkőzéseink már kenguru korosztály óta kurióziumnak számítanak (nagyon sok játékos a maiak közül, még Baján játszott országos döntőt egymás ellen), és szinte mindig érdekes, jó mérkőzéseket hoznak, váltakozó sikerrel.

Kiss Sára öt pontjával, villámrajtot vettünk, majd még Fodróczy és Németh is beköszöntek. A hazai oldalon Básti, Szabó, és Bartucz sem akart lemaradni tőlünk, így nem igen tudtunk meglépni. Kálmán Enikő először a a nyolcadik perc végén talált a gyűrűbe, ám innentől kezdve a negyed végéig 10 pontot szorgoskodott össze, és ötpontos előnnyel zártuk az első negyedet.

A második játékrészben is nagyon okosan, taktikusan játszottunk, és volt, hogy már 15 ponttal is megléptünk, ám az utolsó percben Bartucz révén a hazaiak is jelezték, nem adták még fel a mérkőzést.

A harmadik negyed maga volt a vesszőfutás. Hiába az időkérések, az átok csak nem tört meg. Az első percben dobott hárompontosunk után kilenc perc alatt, csak egy árva büntetőt sikerült "beleküzdenünk" ellenfelünk gyűrűjébe (18 mezőnykísérletünkből 1 talált célba). Emellett bosszantó eladott labdákból adtunk könnyű kosárszerzési lehetőségeket a sárga-kékenek. Így aztán nem csak eltűnt előnyünk, hanem a hazaiak nyolc ponttal megléptek tőlünk.

Orosz nyitott egy hármassal a záró tíz percben, ám innen, minusz 11 pontról nagy hajrát indítottunk. Becsülettel küzdöttek lányaink, de négy ponttal közelebb nem sikerült kerülnünk ellenfelünklhőz. A végén hat pont lett a különbség, ami azt jelenti, hogy az egymással szembeni összevetésben egy pici ponttal, de jobbak maradtunk.

Három megnyert negyeddel sem sikerült mérkőzést nyernünk, mert a harmadik tíz percben, bunyósnyelven: padlót fogtunk. Ha azonban egy picit a színfalak mögé nézünk, akkor ezzel együtt is dícséretes lányaink év végi, heroikus küzdelme, teljesítménye.

Igen: a sérüléseket (Cipek, Honyák, Szőke), betegségeket (Locsmándi Lilla erre a mérkőzésre a betegágyból "pattant" ki közénk, de többek is náthás panaszokkal küzdöttek), Kálmán Enikőt és Suga Anettet a harmadik negyedben kényszerből kellett lecserélnünk, és kaptak orvosi ápolást, figyelembe véve, a megmaradt "mag" példát mutatott hozzáállásból. Decemberben, három hét alatt, öt mérkőzésből (melyekből csak egyet játszottunk hazai környezetben) négyet megnyertünk!

Ez az ami dícséretet érdemel, még akkor is, ha ma ellenfelünk jöhetett le a pályáról mosolyogva!

AMATŐR NŐI BAJNOKSÁG:

Kiss Lenke Kosársuli - SMAFC-NYME 73:67 (20:25, 14:20, 23:4, 16:18)

Budapest: 30 néző V.: Hervay T., Sentényi B.

KLKS: Szabó 11/6, Básti 23, Orosz 7/3, Berényi 4, Bartucz 18. Cs.: Nagy Zs. 6, Burkus 4, Nagy A. Edző: Kiss Lenke

SMAFC: Kálmán 31/15, Németh 8, Fodróczy 6, Kiss 15/6, Ragats 2. Cs.: Locsmándi 4, Suga 1, Ankhelyi. Edző: Palkovits Tamás

 

Hírek: