Ötödik helyen zártuk az alapszakaszt

Az időjárás majdnem újra megtréfált bennünket, hiszen pénteken még úgy tűnt, a hó másodszor is közbeszól, hogy ne tudjuk lejátszani a PEAC elleni, pécsi mérkőzésünket. Aztán vasárnap azért útnak indultunk, és Somogy megyét eltekintve, száraz úton tettük meg a több mint 300 kilómétert.

A mérkőzés már közel sem indult ilyen simán.  A hosszú autóbuszozás után nem akartak úgy "pörögni" a lábak, ahogyan szerettük volna. Ellenfelünk gyorsabbnak bizonyult ebben az időszakban.

A második negyedet már sokkal hatékonyabban kezdtük. Klemencsics, Kálmán és Fejes is betalált távolról, és hat pontra megközelítettük vendéglátóinkat. Ám mielőtt még megnyugodhattunk volna, Réder és Márki szétzilálta "álmainkat".

A nagyszünet jót tett, elsősorban védekezésünknek. Öt percig nem kaptunk kosarat. Igaz, mi sem találtunk be túl gyakran, de ezt a negyedet legalább megnyertük. A zárónegyedben egy darabig Klemencsics hármasaival egalizálta a hazaiak büntetőit, ám a végjátékban újra a rutinos hazaiak akarata érvényesült.

A papírformának megfelelő eredmény született, mivel csapatunk több kidolgozott közeli helyzetet is elhibázott. (Mezőnyből jobb százalékkal dobtuk a 3 pontost, mint a közeli dobásokat!) Ugyan a védekezésben többször is jeleskedtünk, de a helyzeteit biztosabban értékesítő, a palánk alatt nagyon hatékony pécsiek ilyen arányban is megérdemelten győztek.

Az alapszakaszt 10-10 győzelemmel, és vereséggel az 5. helyen zártuk, ami azt jelenti, hogy a rájátszást a középszakaszban folytatjuk a Kecskemét, a Vasas II., a MAFC és a Szeged ellen.

PEAC-Pécs - SMAFC-NYME 73:51 (19:7, 23:17, 8:13, 23:14)

Pécs: 30 néző V.: Csabai M., Koncsev B.

PEAC: Pénzes 13/3, Seri 8, Márki 11, Réder 16, Anga 6. Cs.: Mayer 10, Baka 5, Orbán 4, Ignácz, Jandó. Edző: Tálos Zoltán

SMAFC: Fejes 10/3, Kálmán 5/3, Klemencsics 18/18, Zottl, Velkey 8. Cs.: Tóth 4, Locsmándi 4, Ragats 2, Kiss. Edző: Palkovits Tamás

Hírek: